Tisztelt Tagjaink, Területi engedélyes horgászaink, Vendégeink!
Egyesületünk 2026. február 14-én és 21-én társadalmi munkát tervez. Az egyik napon kőhordást tervezünk, a másik napon a szokásos évi nádvágás, takarítás lesz a feladat.
Kérjük, hogy részvételüket előzetesen jelezni szíveskedjenek irodánk elérhetőségein, és előzetesen jelezzék azt is, hogy melyik napon, melyik feladatban tudnak részt venni!
a Vezetőség
Tisztelt Látogatók, Tisztelt Lakosság!
A hirtelen olvadás miatt tavunk nagy mennyiségű vizet kapott, melyet csak fokozatosan tudunk elereszteni. A tavon található, megemelkedett jég instabillá, életveszélyessé vált!
Kérjük, hogy semmilyen körülmények között ne lépjenek a tó jegére!
Kérjük, hogy ne dobáljanak köveket, téglákat, betonelemeket, béléstesteket, fa ágakat, és egyéb oda nem illő tárgyakat a tó felszínére.
a Vezetőség
Tisztelt Tagjaink, Vendégeink és Horgásztársak!
A kialakult jéghelyzet miatt egyeztettünk az üzemeltetést szakmailag támogató tó-szakértővel, és vízminőség ellenőrzést is végeztünk.
A szakértő tájékoztatása szerint átfolyó víz rendszer esetén a tó szellőztetéséhez, ameddig az átfolyás biztosított, nem szükséges szellőztető lékek készítése. Esetünkben az átfolyás megvalósul.
A mérések alapján a vízben található oldott oxigén szintje kiváló és a víz pH értéke is megfelelő. A víz tiszta, átlátszósága kiváló!
a Vezetőség
Tisztelt Tagok!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a „MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat keretében a standard és preferált őshonos fajok telepítése és visszatelepítés (ÁPFE)" (halasítás) pályázati támogatási összege, 1.170.000,-Ft utalásra került.
a Vezetőség
Tisztelt Horgásztársak!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a tavunkon szünetel a napijegy kiadás, mivel a tó befagyott. Amint azt az időjárás engedi, újra kinyitunk, amiről tájékoztatást fogunk adni.
Kérjük szíves megértésüket!
a Vezetőség
Tisztelt Horgásztársak, Tisztelt Tagok!
Egyesületünk vezetősége döntött a 2026-os árakról, amelyeket az alábbiakban szerint alakulnak:
- az egyesületi tagdíj 2026-ban 10%-al emelkedik, így 77.000 Ft lesz,
- az éves tófenntartás 50.000 Ft-ra emelkedik,
- a napijegyek ára nem változik, továbbra is 7.000 Ft-ért válthatók,
- a sportjegyek és a rablóhalas jegyek ára is változatlan, 4.000 Ft/12.000 Ft,
- a területi engedély ára is változatlan marad, éves/féléves 160.000 Ft/100.000 Ft.
A MOHOSZ tájékoztatása szerint a 2026 évi MOHOSZ engedély dija, papír alapon 12.600 Ft, tehát az éves engedélyek ára 2026-ban nem változik.
Nagyon Boldog és fogásban gazdag Új Évet kívánunk!
a Vezetőség
Tisztelt Horgásztársak, Tisztelt Vendégeink!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2025.12.14 -én, vasárnap rendezett horgászverseny bár nem hozott nagy fogást, de összességében több mint 100.000 Ft plusz bevételt jelentett az Egyesületnek!
a Vezetőség
Tisztelt Horgásztársak, Tisztelt Vendégeink!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2025.11.27-én újabb 12 mázsa ponty, 2025.11.28-án 500 kg keszeg került telepítésre egy MOHOSZ pályázat segítségével!
„Jelen haltelepítés a MOHOSZ Állománypótlási és Fejlesztési Célelőirányzat keretében a standard és preferált őshonos fajok telepítése és visszatelepítés (ÁPFE) pályázati támogatásával valósult meg. A támogatás mértéke 1.170.000,-Ft”
a Vezetőség (2025.12.01)
Tisztelt Horgásztársak!
A törpeharcsa gyérítés igen sikeres volt, 1000 kg-al sikerült csökkenteni a törpeharcsa állományt!
Valamint örömmel tudatjuk, hogy a MOHOSZ pályázati hal mellet 2025.11.28-án plusz 500 kg keszeg került telepítésre.
a Vezetőség
Tisztelt Tagok és területi engedélyes horgászok!
A jó időre való tekintettel 2025 november 16 -ig, a pénteki és szombati éjszakákon (2025.11.07, 2025.11.08, 2025.11.14, 2025.11.15), a teljes jogú tagjaink és a területi engedéllyel rendelkező horgásztársaink számára az éjszakai horgászat engedélyezett!
Napijegyes vendég horgászaink továbbra is a normál nyitvatartási rendben vehetik igénybe ezen időszak alatt a szolgáltatásainkat, azaz reggel hét óra és délután fél négy között horgászhatnak, a napijegy megváltását követően. Ne feledjék, hogy a napijegyes horgászoknak délután négy óráig el kell hagyniuk a tó területét. Napijegyes horgászaink számára az éjszakai, 24 illetve 48 órás jegyek megváltására, azaz az éjszakai horgászatra, 2026 áprilisában lesz legközelebb lehetőség.
a Vezetőség
Tisztelt Horgásztársak, Tisztelt Vendégeink!
Napijegy értékesítés reggel 6:00-9:00 óra között a halőrházban, ezen kívüli időszakban kérjük keresse a halőrt a +36-70/323-0109 telefonszámon.
a Vezetőség
Tisztelt Horgásztársak, Tisztelt Vendégeink!
Legfrissebb híreinket, információinkat itt olvashatják
a Vezetőség
Tisztelt Horgásztársak, Tisztelt Vendégeink!